Néha elfelejtem a régi dolgaimat.Köztük Ozzy Osbourne fontosságát és hatását tinédzser koromra.Hárman nagy rocker haverok voltunk 7.ben.Megörűltünk Ozzy-ért és a Black Sabbath-ért.Vettük az olcsó lengyel kazikat.Amit csak lehetet beszereztünk.Egymással versengtünk kinek milyen cucca van.És akkor Sota haverom megjelent egy fehér Ozzy pólóban.Megdöglöttem majdnem az irigységtől meg a csalódottságtól.Nekem csak egy házi készitésű idétlen Ozzy pólóm volt amit azért büszkén hordtam,hehe.
Még ma is megvan az akkori kazettáim egy jó része otthon.Nem telt úgy el nap,hogy ne hallgassam Ozzy egyedi hangját és dalait.Diary Of A Madman album rongyosra hallgatva sárgul ma a fiókban.Mellette a zseniális Bark At The Moon,az Ultimate Sin vagy akár a Just Say Ozzy.Ha előveszem ezeket félek,hogy jobban visszaránt a múltba aminek semmi értelme nem volna.Vagy igen?Mert azért akkor jobban láttam értelmét a dolgaimnak és bennem volt az a fiatalos energia és hit ami már nem lángol olyan erővel.Azaz ritkán fel-fel lobban.
Mégis elővettem egy kazit a Mestertől.A dal cime:Mr.Crowley.A hideg futkoss a hátamon.Zseniális nóta.Keserű dallamok összefonódnak a saját kis hülye emlékeimmel.Összetartoznak.
